FőoldalAktuálisSzolgáltatásokÉtteremÁrakLátnivalókFotógalériaElérhetőségek
Bemutatkozás« VisszaNyomtatás

 A gyönyörű parkkal övezett Kastélyszállónk különleges hangulata felejthetetlenül szép napokat ígér kedves Vendégeinknek.

A Somssich grófok kastélyából átalakított kastélyszálló, nagy parkkal, a zselici tájvédelmi körzet északi határán. Elhelyezés 45 főig, három kétágyas, öt háromágyas, egy négyágyas szobában, továbbá két apartmanban és egy lakosztályban. Minden szobához fürdőszoba, színes tv, telefon tartozik.

A Kastélyszálló egész éven át igénybe vehető. Az épületegyüttes három elkülöníthető fő épületből áll. Egy régi víztorony mely kilátótoronyként működik. Szép panoráma nyílik Észak- nyugati irányba, tiszta időben akár a Balatonig is. Egy ma is működő római katolikus erdei kápolna, a vallásos emberek megnyugvásának a helye,  valamint a Kastélyszálló főépülete. A kastély díszterme 60-70 főig konferenciák, családi rendezvények lebonyolítására egyformán alkalmas. Az erdő közepén megbújó Kastályszálló tökéletesen alkalmas kikapcsolódásra, kisebb csoportok, baráti társaságok és gyermekes családok részére. Biztonságos parkolási lehetőség. 


Szobáink öszkomfortosak. A jól felszerelt helyiségek egész évben zavartalan pihenést ígér mindazoknak, akik felüdülést keresnek a stresszes hétköznapok után.   A Kastélyszálló színvonalas létesítményei a vendégek kényelmét...
FőoldalAktuálisSzobákSzolgáltatásokÉtteremÁrakLátnivalókFotógalériaElérhetőségek